|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 5 találat | lapozás: 1-5 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Steiner Pál 2005. május 16.Dr. Steiner Pál, Budapest belváros polgármestere: Most már hagyományosan részt veszek a búcsúkon. Korábban is voltam. A magyarság olyan ünnepe ez, amelyen nem számít a felekezeti hovatartozás. Itt a nemzet egységét is érezni lehet. Martonyi János volt magyar külügyminiszter: Ilyen csodálatos élményben nem nagyon volt részem. Az ünnepi beszéd különösen megragadott, minden benne volt, amit most el lehetett és el is kellett mondani. A magyarság összetartozásának egy nagyon nagy ünnepén voltam. Ezt viszem magammal, mint velem együtt az a félmilliónyi zarándok, aki feljött a Hegyre. Csoóri Sándor költő: Csíksomlyó a jelenkori magyar történelem egyik legizgalmasabb helye. Egy nép olyan vallomását ismerhetem itt meg, amelyik nem szóban igazol. Ide senki nem küldi az embereket, se pártok, se szakszervezetek. Nagy vallomás, mert úgy látszik, hogy a magyarság lelke mélyén vannak olyan erők, amelyek itt tudnak igazából kifejeződni. E nagy erejű vallomásnál szebbet nem tudok elképzelni. /Bajna György: Búcsúfia. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 16./2005. június 18.Vendégházat, szimbolikus követséget avatott Steiner Pál, Budapest V. kerületének polgármestere június 17-én Torockón. A múlt századi épületet, amely teljesen romos állapotban került a tulajdonukba, a budapesti önkormányzat erdélyi falumentő programjának keretében vásárolta meg, és állíttatta helyre. A kolozsvári Transsylvania Trust Alapítvány által felújított épület újabb ékkő a műemlékértékű, sajátos torockói építési stílusjegyeket őrző házak sorában. Budapest Belváros-Lipótváros önkormányzata csaknem egy évtizede indította falumentő programjait a két testvértelepülésen, az aranyosszéki Torockón és a székelyföldi Énlakán. Az V. kerület önkormányzata 1996-ban döntött úgy: jelentős anyagi támogatással kíván hozzájárulni a két erdélyi település építészeti hagyatékának megmentéséhez, megőrzéséhez. A testület évente átlagban 140 torockói ingatlan tulajdonosának juttat karbantartási támogatást azzal a feltétellel, hogy a házak építési és utcaképi elemeit nem változtatják meg. Az eseményen jelen volt dr. Román András is Budapestről, az erdélyi faluvédő program megálmodója. A másik testvértelepülés is népes küldöttséggel képviseltetette magát Hajdó István gyergyói főesperes, Dézsi Zoltán, Hargita megyei alprefektus, és Garda Dezső, Hargita megyei képviselő, személyében. /Sz. K.: Budapesti önkormányzati „kirendeltség” Torockón. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./2013. április 6.Két és fél ezer állampolgársági kérelmet utasítottak elKét év alatt mintegy 2500 állampolgársági kérelmet utasítottak el, a legtöbb közülük Romániából és Ukrajnából érkezett - derül ki Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek egy írásbeli kérdésre adott válaszából. Korábban Steiner Pál szocialista képviselő azt kérdezte, hány ember állampolgársági kérelmét utasították el a kedvezményes honosítási eljárásban. A közigazgatási miniszter az Országgyűlés honlapján megjelent válaszához mellékelte az egyszerűsített honosítási eljárásban 2011-2012-ben elutasítottak állampolgárság szerinti bontását. Ebből kiderül, hogy 2533 kérelmet utasítottak el, a legtöbbet, 972-t a román állampolgárságú kérelmezők közül, a második helyen pedig ukrán állampolgárok állnak (921). Szerb állampolgárok közül 441-et, oroszok közül 36-ot, horvátok közül 24-et utasítottak el, és 20 amerikai kérelmező sem kapta meg a magyar állampolgárságot. A tárca vezetője jelezte: a kedvezményes honosítási kérelmekről a köztársasági elnök kizárólagos jogkörben, indokolás nélkül dönt. A kérelmek elutasításának indokáról így nem tud adni tájékoztatást. Az elutasított kérelmekről a benyújtás helye szerinti bontásban pedig nem készül statisztika, így az erre irányuló kérés sem teljesíthető - tette hozzá. A magyar állampolgárságot 2011. január 3-tól lehet kérelmezni az egyszerűsített honosítási eljárás segítségével, amelyet az Országgyűlés 2010. május 26-án hozott döntése tett lehetővé. A törvény értelmében magyar állampolgárságot azok az emberek vagy leszármazottaik kérhetnek, akik 1920 előtt vagy 1938 és 1945 között magyar állampolgárok voltak, beszélnek magyarul, és nincs valamilyen kizáró közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági ok az esetükben. A törvény a határon túli magyaroknak nem szabja meg az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet, a magyarországi lakhatás és megélhetés igazolását és az alkotmányos alapismeretek vizsgát. Az allampolgarsag.gov.hu oldalon csütörtökön tették közzé, hogy több mint 422 ezer állampolgársági kérelem érkezett 2011 januárja óta, ebből több mint 203 ezret Magyarországon nyújtottak be. Állampolgársági esküt több mint 340 ezren tettek. A honlapról - ahol országonkénti bontásban megtalálható a beadott kérelmek száma és a kérelmezők állampolgársága is - az derül ki, hogy Romániából 149 449, Szerbiából 46 400, Ukrajnából 10 437, Szlovákiából 161, Nagy-Britanniából 1779 kérelmet adtak be. Izraelből 1060, Németországból 1472 kérelmet regisztráltak. Az állampolgárság szerinti bontásból az látszik, hogy 283 866 román, 1284 orosz, 76 652 szerb, 50 658 ukrán és 1515 szlovák állampolgár nyújtott be kérelmet. Kanadai állampolgároktól 787, amerikaiaktól 1013 honosítási kérelem érkezett, de adtak be kérelmet Suriname, a Seychelle-szigetek és Omán állampolgárai közül is. A nemzetpolitikai államtitkárság arról tájékoztatta az MTI-t: a két adatsor közötti különbség abból fakad, hogy egy állampolgár állandó lakhelye bárhol lehet, és bárhol beadhatta magyar állampolgárság iránti igényét. (Például: egy eredetileg román állampolgár nemcsak Erdélyben/Romániában élhet, hanem Magyarországon, Nyugat-Európában vagy a tengerentúlon is.) A fenti adatsorokból tehát nem lehet egyenes következtetést levonni arra vonatkozólag, hogy hány magyar állampolgár él egy adott országban - közölték. MTI Nyugati Jelen (Arad). 2014. július 21.Felállították az emlékművet, az ellenzék tiltakozikHelyére került a Szabadság téren a német megszállás áldozatainak emlékműve. A teret szombatról vasárnapra virradó éjszaka több tucat rendőr zárta le, ekkor emelték a helyére a sast és az angyalt ábrázoló szobrokat. Az ellentüntetők tegnap délelőtt megpróbálták megbontani a kordont, és tojással is megdobálták az emlékművet, amely ellen hónapok óta tiltakoznak zsidó szervezetek és a balliberális értelmiség. Tegnap fél tizenkettő tájékán megjelent egy idősebb úriember, és tojászáport zúdított az emlékműre. A dobálózásba többen is bekapcsolódtak – közölte a Hír Televízió helyszínen tartózkodó riportere. A tüntetők elmondták, ha a dobálózás bűncselekménynek számít, akkor is vállalják a következményeket. A helyszínen több baloldali politikus is feltűnt, Tóbiás József, az MSZP új elnöke azt mondja, azért ment ki, mert a szobor sérti egy társadalmi csoport múltját. A téren ott volt Karácsony Gergely és Lendvai Ildikó is. Az MSZP egykori elnöke elmondta: megdöbbent, hogy az országalma és a kettős kereszt motívuma is megjelent a szoborcsoporton. Mécs Imre felesége, Magyar Fruzsina azt nyilatkozta, hogy információik szerint hétfőn avatják fel a szobrot. A Gyurcsány-párt közleményt is kiadott, szerintük az emlékművel a kormány meghamisítja a holokausztot. A DK elnöke közös tiltakozásra hívott fel „Orbán és csapata újabb gaztette ellen”. Az Együtt–PM Szövetség is tiltakozik a német megszállási emlékmű felállítása ellen, mert annak célja szerintük nem a múltra való tárgyszerű és békés emlékezés, hanem a magyar állam felelősségének eltagadása és a történelem meghamisítása. Mint írják: az önkormányzati választás után az új balközép városvezetés el fogja távolítani a szobrot. Steiner Pál, az MSZP V. kerületi polgármesterjelöltje szombaton tudatta, hogy végleg elutasította a Fővárosi Törvényszék a német megszállás áldozatai Szabadság téri emlékművének építését megakadályozó helyi népszavazási kezdeményezést. Orbán válasza Szabadságunk elvesztésének fájdalma vezeti a budapesti Szabadság téri emlékmű felállítóit – írta korábban Orbán Viktor abban a válaszlevélben, amelyet harminc zsidó származású amerikai képviselőnek küldött. A kongresszusi képviselők és szenátorok a Zsidó Világkongresszus honlapján május végén közölt nyílt levelükben a Szabadság téri emlékmű megépítésére vonatkozó tervek felülvizsgálatát kérték a magyar miniszterelnöktől. Az emlékmű nem holokauszt-emlékmű – hangsúlyozta válaszában Orbán, hozzátéve, hogy megindító holokauszt-emlékművek és -emlékhelyek léteznek már Magyarországon. Az alkotás – írta a kormányfő – egy szabadságharcos nemzet emlékműve arról a fájdalomról, amikor eltiporták a szabadságát. Orbán Viktor felidézte, hogy Magyarországon megszülettek azok a döntések, amelyekkel „erkölcsi, szellemi jóvátételt adtunk a történelem során velünk együtt élt és a magyar nemzet részévé vált zsidó közösség tagjainak is”. Megemlítette a Holokauszt Emlékközpont létrehozását, a holokauszt-emléknap bevezetését, és kiemelte: „zéró toleranciát hirdettünk az antiszemitizmus ellen”. Biztosította az amerikai képviselőket, hogy kormánya a holokauszt-emlékév minden lényeges mozzanatában igényt tart a magyarországi zsidó közösség véleményére és részvételére. „Mi úgy gondoljuk, hogy a holokauszt az egyetemes és a magyar történelemben is egyformán sötét korszak” – rögzítette Orbán Viktor. (mno.hu), Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. november 11.Embermentés a vészkorszakbanA budapesti Szent Margit Gimnáziumban rendezett „Embermentés a vészkorszakban”című konferencia megnyitásakor Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa számszerűen, tényekkel alátámasztva is bemutatta azt a hősies küzdelmet, amelyet papok és szerzetesek végeztek zsidó embertársaik megmentése érdekében. E heroikus munkában százötven pap és szerzetes vett részt, akik sorsa később, a fordulat éve után megkínzatás vagy internálás lett. Becslések szerint rajtuk kívül még háromszázötven-négyszáz egyházi személy volt elkötelezve az ellenállásban, összesen tehát ötszáz pap és lelkész kockáztatta meggyőződésből az életét. Martin Gilbert Atlas of Jewis History című művében (Dorsett Press, 1977) Magyarországon huszonnyolc százalékra teszi a holokauszt idején áldozatul esett zsidók számát, míg a környező országok veszteségeit hetvennégy és nyolcvanöt százalék közé. Ha az általa megadott kétszázezer áldozattal szemben Stark Tamás számítását fogadjuk el – aki az összes forrást újra áttekintve az 1938-tól Magyarországhoz visszacsatolt területek veszteségeit is beszámítva összesen 424 ezerre teszi az áldozatok számát –, még akkor is aránytalanul nagy a különbség a szomszédos országokban és hazánkban áldozatul esett üldözöttek között, ami igen kiterjedt szervezett embermentésre utal. Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa hangsúlyozta: a konferencia célja, hogy feltárják az egyéni helytállások mellett a mentésbe életük kockáztatásával bekapcsolódó szervezetek munkálkodását a Kárpát-medencéből meghívott kutatók segítségével. Dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkár megnyitójában hangsúlyozta: „Érdemes volna úgy átformálnunk az emlékezés kultúráját, ahogyan azt ez a mai, az Erdélyi Szövetség által szervezett kiváló konferencia is teszi. Tisztelettel és kegyelettel emlékezve az ártatlan áldozatokra, megnevezve az embertelen és iszonyatos bűnök elkövetőit, figyelmünk középpontjába azonban az igaz embereket állítva. Megbecsüléssel és elismeréssel adózva azoknak, akik mások megmentésén fáradoztak sokszor a saját életük kockáztatásával, vagy éppen feláldozásával.” – Ezt követően felidézte Kriszten Rafael atya életének néhány epizódját, aki 1941–1946 között a Margit körúti ferences rendház házfőnök-plébánosaként, hogy mentse az üldözött zsidókat, megszervezte az üldözöttek átvételét a katolikus egyházba. Több száz kilométert gyalogolt, hogy a nunciatúrán kapott menleveleket a címzettekhez eljuttassa. Az általa vitt iratok segítségével egy teljes vasúti vagont fordítottak vissza, és így az odazsúfolt emberek megszabadultak a haláltól. Dr. Gaal György kolozsvári irodalom- és művelődéstörténész „Igaz emberek a Kincses Városban”című előadásában azokat a kolozsvári embermentőket mutatta be, akiknek sok ezren köszönhetik életüket. A kolozsvári téglagyár területén álló kényszerlakhelyre nemcsak a helyi zsidóságot zsúfolták be, hanem idehozták a bánffyhunyadi, hídalmási, kolozsborsai és szamosújvári járási gettók rabjait is. Így egyes vélekedések szerint közel 18 ezer zsidót gyűjtöttek össze a téglagyárban. 1944. május 25. és június 9. között hat szerelvénnyel, lepecsételt marhavagonokban szállították őket Auschwitzba. Mindössze egy 388 tagú csoportot hagytak hátra, akiket június 10-én Budapestre vittek, ott az úgynevezett „Kasztner-csoport” tagjaiként Bergen-Belsenbe, majd Svájcba jutottak és megmenekültek. A kolozsvári születésű Kasztner Rezső ügyvéd mentőakciója utóbb sok vitát váltott ki. Kasztner 1940 végén költözött Budapestre, s ott tagja lett a Zsidómentő Bizottságnak, amely titkos tárgyalásokat folytatva a német hatóságokkal – bizonyára tekintélyes összegekért – elérte, hogy egy külön szerelvénnyel végül 1684 zsidót kijuttasson Svájcba. Kasztner Rezső mellett még számosan érdemesek arra, hogy tevékenységük emlékét megőrizze az utókor. Márton Áron gyulafehérvári katolikus püspök levelet intézett mind a kolozsvári végrehajtó szervekhez, mind pedig a miniszterelnökhöz és a belügyminiszterhez, melyben felelősségükre figyelmeztette őket, és a zsidókat érintő rendeletek visszavonását szorgalmazta. Járosi Andor, a város evangélikus-lutheránus esperese kiérdemelte a „Szamos-parti város Wallenbergje” címet. A zsidótörvények bevezetése idején rendszeresen zsidók társaságában mutatkozott, prédikációiban az emberek közti egyenlőséget hirdette, és antedatált hamis keresztleveleket állított ki zsidók számára. Lakásába befogadta és rejtegette Kádár Imre színigazgató tizenöt éves lányát, annak ellenére, hogy az épület jó részében német katonák voltak elszállásolva. Bejárt barátaihoz a gettóba, s elérte Róth Marcell orvos és családja mentesítését a deportálástól. 1944 őszén a bevonuló szovjet csapatok letartóztatták, kényszermunka-táborba vitték, december 26-án az Ural vidéki Magnyitogorszk városában lelte halálát. 1999-ben Járosi Andort feleségével együtt a Yad Vashem Intézet az „Igaz keresztény” címmel tüntette ki Tóth József későbbi közgazdászprofesszor Nagyváradról Kolozsvárra vezényelt hadapród őrmesterként éppen annak a villának az öttagú családját mentette meg – a pincében elfalazott helyiségbe zárva őket –, amelynél elszállásolták. Szabó T. Attila nyelvészprofesszor saját korábbi tanára és kollégája, a Református Kollégium magyar szakos tanára és könyvtárnoka, Brüll Emánuel kiszabadítását érte el. Szabó T. Attila maga hozta ki a gettóból Brüllt. Mikó Imre jogász-politikus osztálytársát, Gyalui Rosenberger Béla műszerészt mentette ki a gettóból. Bánffy József báró saját gépkocsiján vitte Budapestre Róth Hugó közismert ügyvédet, s menekítette meg a gettótól. Péter Lajos baloldali érzelmű cipészmester Neumann Jenő ügyvédet saját műhelyében és házában bújtatta. Rajta kívül még hat politikai üldözöttnek nyújtott menedéket a pincéjében. Dr. Gaal György külön szólt azokról a kolozsvári orvosprofesszorokról, akik példát mutattak emberségből. Miskolczy Dezső ideggyógyász, akadémikus 1944–45-ben a felsőház tagja, az egyetem rektora volt. Az elmeklinikán tizenhat zsidót tartott beutalva, s így megmentette őket a deportálástól. Vitéz Haynal Imre bel- és szívgyógyász professzor e tanévben éppen a kar dékáni tisztségét töltötte be. Klinikáján több izraelita beteget kezelt fiktív diagnózissal. Haynal elutasította azt a minisztériumi rendeletet is, amely arra kötelezte volna, hogy zsidókat ne avassanak doktorrá. Klimkó Dezső sebészprofesszor szintén több veszélyeztetett személyt utalt be klinikájára. Csőgör Lajos fogorvos, a Bolyai Egyetem későbbi rektora rendelőjében rejtegette Szegő Júlia énekesnőt, Bartók-kutatót. A mentés egy különös módja volt a gyermekek fiktív örökbefogadása. A kétségbeesett szülők szívesen rábízták gyermekeiket egy-egy keresztény asszonyra, aki azokat sajátjaként tudta a hatóságok előtt feltüntetni. A magyar törvények lehetővé tették, hogy egészen kivételes érdemeket felmutató, a magyarsághoz hű személyeket hivatalból mentesítsenek a zsidótörvények hatálya alól. Kolozsvárt vagy 15-20 ilyen személyt emlegetnek. Köztük van Gyalui Farkas író, volt könyvtárigazgató, Steiner Pál volt sebésztanár, Kovács György színművész, Dobó Ferenc könyvesbolt-tulajdonos. Az átszöktetésre a várostól délre húzódó határvonalon külön személyek, többnyire helyismerettel rendelkező parasztok vállalkoztak. Dr. Kapronczay Károly professzor, az MTA doktora, egyetemi tanár (Semmelweis Egyetem) „A lengyel menekültügy szociális és politikai kérdései 1939–1945 között” címmel tartott előadást. A professzor elmondta, hogy a lengyelek gondozását végző két minisztérium – a Belügy- és a Honvédelmi Minisztérium – összehangolt tevékenysége eredményezte, hogy a második világháború poklában magyar földön százezer feletti lengyel emigráció – közülük mintegy öt-húszezer zsidó – valóban nyugodt feltételekre talált. Magyarország olyan intézményekkel rendelkezett, ami abban az időszakban páratlan volt egész Európában. Minden belépőt kereszténynek tekintve menekülttáborba irányítottak. A vallásukhoz ragaszkodó lengyel zsidók esetében annyit módosítottak, hogy valamelyik zsidó hitközség gondjaira bízták őket, nekik adták át a menekülteknek járó pénzügyi és természetbeli ellátást. A magyar–lengyel határ közelében működő menekülteket fogadó és regisztráló bizottságokat dr. Antall József (a néhai miniszterelnök édesapja), a Belügyminisztérium IX. osztályának vezetője irányította. Kérésére 1939. szeptember végén Budapesten megalakult a Lengyel Lelkészi Hivatal, amely minden lengyel menekültnek keresztény papírokat állított ki, így a hivatalos nyilvántartásokban csak elvétve lehetett zsidó vallásra utaló bejegyzéseket találni. Serédi bíboros is utasította papságát, hogy a hozzájuk forduló lengyel zsidóknak adjanak ki katolikus vallásról szóló igazolást, de óvta őket az erőteljes áttérítési szándéktól. A bíboros utasítására a zsidó értelmiség jeles tagjait Esztergomban helyezték el, olyan házakban, amelyek közel álltak az érseki palotához, és amelynek két kijárata volt, hogy a védett személyek veszély esetén könnyebben menekülhessenek. 1941 után sokuknak segítséget nyújtott a megszállási feladatokat ellátó magyar katonaság, akik vöröskeresztes sebesültszállító vonatokon és katonai szerelvényeken szöktették át a lengyel zsidókat Magyarországra. Baló Zoltán ezredes, a Honvédelmi Minisztérium 21. alosztályának, a hadifoglyokkal és lengyelekkel foglalkozó részlegének vezetője visszaemlékezésében külön szólt ezekről az akciókról, kiemelve Körmendy századost, aki rendszeresen járt át a galíciai területekre lengyel zsidókért. Ebben az időben Hitler határozottan követelte Horthy Miklós kormányzótól Kállay Miklós miniszterelnök leváltását, mivel nem kötelezte a magyarországi zsidókat a sárga csillag viselésére, nem távolította el őket a kulturális és gazdasági életből, és nem állította fel a gettókat. A sorozatos német tiltakozások miatt új formát kellett keresni a magyar földön tartózkodó lengyel zsidó gyerekek oktatására, mivel jelentős számban voltak olyanok, akik magukra maradtak (például szüleik koncentrációs táborokba tartó vonatokból dobták ki őket, és a magyar vöröskeresztesek mentették át őket magyar földre). Az árva zsidó gyerekek számára Vácott szervezték meg 1943 nyarán a Lengyel Menekült Árvák Otthonát. Móna Ilona nővér (Szociális Testvérek Társasága), akinek nevét a rendtársairól, Slachta Margitról és Salkaházi Sáráról írott monográfiái révén is ismerhetik olvasói, a konferencia alkalmával az egyszerű emberek – ápolónő, bádogos és vízszerelő, csendőr, festőművész, fogorvosi asszisztens, folyamőrtiszt, földbirtokos, földműves, gépkocsivezető, gyári munkás, házfelügyelő – hősiességéről beszélt, akik életük kockáztatásával tették keresztényi kötelességüket. Berény Imre újságíró A reggel című lap „Voltak jó emberek is…” címmel indított sorozatában 1945. április 23-án közölt egy cikket. A „Tündérmesébe illő riport egy munkásember, egy parasztasszony és egy hivatalnok életmentő hőstetteiről” egyik főhőse egy Király utcai ház házmestere, Varga József volt, aki kilenc embert mentett meg szoba-konyhás házmesteri lakásában. A házfelügyelő csőrepedés ürügyén elfalaztatta a lakással szomszédos üzlethelyiség egy részét, majd a lakásából egy „egérlyukat” nyitott, ahová a menekítettek átbújhattak. Varga József az újságíró kérdésére annyit mondott: „Megtettem, amit lehetett. Hozzám menekültek, segítettem rajtuk. Kérem szépen, emberek vagyunk.” A cikksorozat megjelenése után Berény Imre újságírót hivatalos intézkedésre elbocsátották, és mint újságíró sem dolgozhatott tovább. Az osztályharc korszakának eljövetelével először csendben, majd mind erősebben uralta az egyházellenes hang a sajtót. Innentől kezdve semmit sem lehetett arról írni, hogy számosan voltak olyanok, akik helyesen értett hitük parancsára segítettek az üldözötteken. Matuska Márton vajdasági újságíró „Egy nyomozó mártírhalála” címmel egy vajdasági rendőrtiszt életmentő tevékenységét mutatta be.2005. május 10-én Hegyi Margit budapesti lakos felkereste az újságírót és elmondta, hogy édesapja a frontról hazatérve, 1941 végén szerb és magyar barátaik unszolására belépett a rendőrséghez. A nagyapja is rendőr volt, aki e minőségében sok emberen segített, s a vajdaságiak megőrizték jó emlékezetükben. Az újvidéki razzia alatt teli volt a lakásuk, mert az apja, akiket csak tudott, összeszedett: ismerősöket, szerbeket, zsidókat. A rendőrség egyik teherautójával sikerült egy egész teherautónyi embert kimenteni; még a ruhásszekrényt is a padlóra fektették, hogy abban is tudjanak aludni. Később Hegyi Margit nagyapját áthelyezték Pestre, ahol az internálótáborból hozott ki embereket. Végül engesztelhetetlen kommunistaellenessége okozta halálát: 1945-ben a magyar hatóságok kiadták, s a szerbek kivégezték. Dr. Szekér Nóra, az Óbudai Egyetem adjunktusa új tudományos eredményeket feltáró előadásában számos konkrét példával illusztrálva részletesen bemutatta a Teleki Munkaközösségből kinövő Magyar Függetlenségi Mozgalom embermentő tevékenységét, amelyet Soós Géza személye kötött össze a katolikus és protestáns szervezetekkel a kormányzóig futó szálakkal. Nélkülük Angelo Rotta pápai nuncius és Raul Wallenberg sem tudta volna sikerrel véghezvinni embermentő tevékenységét. Az 1944-ben külföldre menekülő Soós Gézától a mentés teljes szervezetére, működésére vonatkozó anyag az amerikaiakhoz került, és ma ismeretlen helyen van. Dr. Csisztay Gizella polonista „Az ellenállástól Auschwitzig” című előadásában Kerényi Grácia életútját mutatta be. A jeles műfordító, a lengyel–magyar kapcsolatok legendás alakja a mai napig sokkal nagyobb megbecsülést kap Lengyelországban, mint idehaza. Kerényi Grácia kora legnagyobb ókortudósa, Kerényi Károly lánya volt. Édesapja mind a fasiszta, mind a kommunista diktatúra elől menekülni kényszerült, s végül Svájcban telepedett le. Amikor Magyarország 1939-ben befogadta és segítette a lengyel menekülteket, Kerényi Grácia is ott segített, ahol tudott. Ebben a munkában lengyelbarát szülei is támogatták. Így került kapcsolatba a magyarországi lengyel ellenállási mozgalommal és magával a lengyel nyelvvel. Grácia a műveltség terén is továbbvitte apja érdeklődését, 1943-ban a Pázmány Péter Tudományegyetemen latin–magyar–görög szakra jelentkezett. Mivel diáktársai körében egyre nyíltabban kritizálta a nácikat, egy feljelentés következtében 1944-ben a Gestapo letartóztatta. Bebörtönzése után Auschwitz poklába vezetett az út. Kerényi Grácia számára azonban még ez is új távlatokat nyitott: fogolytársnőitől megtanult lengyelül, a Bibliát már lengyelül olvasta. 1945-ben megmenekült a koncentrációs táborból, és négy év múlva már ő kezdeményezte az egyetemen a lengyel tanszék megalapítását. A kommunista diktatúrában mint Kerényi Károly lánya nemkívánatos személynek minősült (ráadásul nővére 1956-ban Amerikába emigrált), de így is mindent megtett a lengyel irodalom magyarországi megismertetéséért. Joggal nevezhetjük a lengyel kultúra magyar nagykövetének. Olyan kiváló ellenzéki írókat, költőket fordított, akiket a kultúrpolitika, a cenzúra teljesen ellehetetlenített, többek között Wiktor Woroszylski Magyar naplóját. Nemcsak a lengyel irodalmat közvetítette hazánkba, de a magyar kultúrát is Lengyelország felé. 1956-tól tevékenységét a III/III-as ügyosztály rendszeresen megfigyelte, jelentések készültek róla. Saját művei csak igen későn jelenhettek meg, ahogy állást is csak egy lengyel tanszékvezető közbenjárására kaphatott az ELTÉ-n. Kerényi Grácia a hazai ellenzék egyik vezéralakja volt, alapító tagja a SZETÁ-nak, a Szolidaritás mozgalom támogatója, a szükségállapot bevezetésekor lengyelbarát tüntetést szervezett. Temetéséből is ellenzéki tüntetés lett. Nevét Óbudán őrzi egy emléktábla, ám Lengyelországban sokkal nagyobb kultusz övezi tevékenységét, emlékét. Dupka György kárpátaljai író a vészkorszak kárpátaljai megpróbáltatásait, a zsidóság által 1938 és 1945 között elszenvedett üldöztetéseket mutatta be. Előadásában számos eddig ismeretlen adattal gazdagította a történettudományt, így kitért többek között a szovjetunióbeli menedékkeresésre, az „önmentés és önvesztés” kérdéseire, és az újrakezdés nehézségeire. Molnár Imre történész, diplomata Esterházy János gróf és a felvidéki magyarság zsidómentő tevékenységéről beszélt. Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa történelemtanár, az Erdélyi Szövetség elnöke ismertette a budafoki papok és az ott működő Ferences Szegénygondozó Nővérek, egyszerű emberek zsidómentő tevékenységét. Bemutatta a fehérvári egyházmegye intézkedéseit a keresztény ifjúság Volksbundtól való távoltartására, továbbá a papok bekapcsolódását az egyházmegyén keresztül az embermentő tevékenységbe. A konferencia szerteágazó témaköreit hozzászólások is gazdagították. Felszólalt Reiner Péter, aki megosztotta a közönséggel, hogy Dupka György meghívására részt vesz és megszólal majd a Beregszászon a november 22-én rendezendő emlékkonferencián, mely a Szolyván létesített bolsevista megsemmisítő- és haláltáborról, és az ott ártatlanul meggyilkolt közel ötvenezer magyar mártírunkról szól majd, a tábor létesítése 70. évfordulóján. „Amikor előzetes egyeztetés alapján megszólaltam az »Embermentés a vészkorszakban« című konferencián, éppen soha nem tagadott származásom okán nem hallgathattam” – hangsúlyozta Reiner Péter. Véleménye szerint a hazai média által méltatlanul agyonhallgatott konferencia méregként fog hatni vadonatúj feltárt tényeivel a hazai balliberális közvélekedésre. Sajnos sokan, akiknek már rég meg kellett volna szólalniuk, némák maradnak, mert rossz értelemben vett öncenzúrájuk lakatja hallgatásra kényszeríti őket. „Számomra elfogadhatatlan az a beidegződött kettős mérce, hogy aki a balliberális gondolkodással esetleg vitába száll, az antiszemita” – fogalmazott Reiner Péter. Ha létezik ma hazánkban – mert valóban létezik – antiszemitizmus, az nagyrészt a tudatosan származásukat tagadó, hitehagyott zsidóságunknak is köszönhető. Az előadó kiemelte, kizárólag történelmi tényekre támaszkodó kutatásai közben családja tragédiája is szeme előtt lebeg, akik jórészét a náci koncentrációs táborokban vesztette el, de soha nem felejti el családja azon részét sem, akik a második világháború során munkaszolgálatosként orosz hadifogságba kerülve bolsevik megsemmisítő táborokban haltak mártírhalált. „Tudatosan sértek megszólalásaimmal érdekeket abból a célból, hogy hiteltelenné tegyem a marxista történelemhamisításokat” – emelte ki az előadó, aki szándéka szerint további harcot indít az igazságtételért a belpolitikában. Meglátása szerint végül elkerülhetetlenül szükséges lesz a hazai zsidóságnak a kommunista rendszerben a náci rémtettek megtorlásaként elkövetett népellenes, háborús bűntetteit elítélni. (Természetesen nem származás alapján.) Erre konszenzusos alapon kell majd törvényeket hozni, bár nem lesz könnyű. „Kötelességünk a hazánkban otthont találó és többségében magyarként hazájukat szerető zsidóságunk hiteles történelmi tényekre támaszkodó bemutatása, hogy ellensúlyozhassuk a Trianon tragédiáját is okozó baloldali, bolsevista, túlhangsúlyozott zsidóképet” – zárta hozzászólását Reiner Péter. A konferencia végén hozzászólók között a mikrofonhoz lépett többek között Szent-Iványi Domokos özvegye és hagyatékának gondozója is, aki hangsúlyozta, milyen fontos az új generációkkal is megismertetni azok példáját, akikről itt megemlékeztek a konferencián. Laik Eszter irodalmijelen.hu lapozás: 1-5
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
